Hallgatóink Írták - HIR ADR Iskola

Hallgatóink írták

 

Magyarország legjobb ADR képző intézménye, ahol nem mellesleg kiváló hangulatú csapat szokott összejönni. Attila rendkívül érthetően magyarázva, nagy szakmai felkészültséggel, kiváló érzékkel találja meg a közös nyelvet a hallgatókkal. Mindenkinek bátran merem ajánlani.

Mucsi István

 

Kedves Attila,

Köszönjük a 100%-os felkészítést, a jó hangulatot, a finomságokat. Az első alkalom után azt gondoltam ez nem fog menni, de az ígéreted szerint a végére láttam a fényt az alagút végén ! :) MINDENT KÖSZÖNÜNK !!

Gréti és Toncsi - Szombathely

 

Szia Attila!

Köszönöm a felkészítést.

V. Lajos

 

Kedves Attila!

Nagyon szépen köszönöm a korrekt felkészítést. Jó egészséget, 5 év múlva ismét jelentkezek (ha addig nem kezdünk robbanóanyagos szállításba). Köszönettel, s jó egészséget kívánva:

Farkas László

 

Idén ismét egy jó kis felújítós csapat tagja lehettem. A maximális szakmai felkészülés, a tanfolyam menete és hangulata ismét felejthetetlenre sikerült. Attilának még egyszer köszönöm a páratlan szakmai felkészülését és a rengeteg tesztet, amelyet kitöltetett velünk. Ismét bebizonyosodott, hogy mennyire kiválóan érti ezt a szakmát! Öt év múlva nem is jelentkezhetek máshova mint ide. Köszönök mindent!

J. Zsolt - Mohács

 

Kedves Attila!

Köszönöm szépen, hogy részt vehettem a tanfolyamon. Minden alkalommal nagy élmény és rendkívül hasznos a Nálad eltöltött idő. Tökéletes alapot kapok ahhoz, hogy a vizsgát sikeresen letehessem, illetve a gyakorlatba is át tudjam ültetni a jogszabályban leírtakat. ... A kapott tesztek óriási segítséget jelentettek a felkészülésben, ahogy a szűrt tartalomjegyzék is. A következő felújítást is Nálad szeretnénk elvégezni. További szép napot kívánok!

L. Tamás - Győr

 

Szia Attila!

Legközelebb is biztosan Hozzád fogok jönni. Szerintem az előadások jól felépítettek, érthetőek, a sok szemléltető képpel és videóval érdekesebb, nem olyan száraz. A szakértelmed megkérdőjelezhetetlen. A "tananyag" ezeknek következtében könnyen elsajátítható. És a legfontosabb, hogy nagyon kellemes, családias a légkör.

Üdv.

Nagy Viktor 

 

Kedves Attila!

Ezt a levelet igazán nem is Neked szánom, hanem azoknak a leendő kollégáknak akik hezitálnak, hogy hol is kezdjék meg  tanulmányaikat. Nincs min gondolkodni, megtaláltátok! Attila nem csak szakmai tudását adta át, hanem minden alkalommal belerakta emberségét is. Egy olyan helyre csöppentem , ahol még nem jártam. Családias, jól felszerelt, minden tekintetben  superlativusokban  tudok csak beszélni arról a 10 napról. 

Attila megpróbálta mindenáron a fejünkbe tuszkolni azt a mérhetetlenül sok információt, ami első látásra, hallásra elképzelhetetlennek tűnt. No meg a tesztek! Te jó ég!!!  Rengeteget tanultunk belőle, úgy felkészített a vizsgára, hogy ott már csak elő kellett venni az emlékeket, mert szinte minden kérdéssel találkoztunk. Vizsga..... Attila nem hagyott magunkra bennünket, támogatott, biztatott és mindenkiért úgy küzdött, mintha a saját gyerekei lennénk. 

De Attila érdemei mellett én külön kiemelném Attila feleségét. Minden egyes alkalomra kedveskedett nekünk házi sütivel. Ugye ilyennel sehol nem találkozol kedves kétkedő leendő kolléga. Attila végzi a dolgát, hisz erre szerződött, de a neje? Önzetlenül, szeretettel burkolta be a fantasztikus, hosszú, nagyon hosszú órákat. :-)

Attila, Renáta - Köszönöm!

Üdv:

Ferró Judit 

 

Kedves Attila!

Én személy szerint nagyon szerettem járni az órákra, mert a fuvarozási módok olyan ágaira is ráláttam, amelyekkel egyébként nem találkozom. Ráadásul, ha "huszadszor" kérdeztem valamit, akkor is készségesen válaszoltál, de az előadás végére összeállt minden. A vizsgára nagyon jól fel tudtam készülni az esettanulmányokkal, tesztekkel. Legkésőbb 5 év múlva találkozunk.

Köszönöm!

Eszter

 

Kedves Attila!

Nagyon szépen köszönöm a lelkiismeretes felkészítést! A tanfolyamon lévő szuper, családias hangulatot! A lehetőséget hogy felújítóként is részt vehettem, vehettünk a tanfolyam minden óráján! Találkozzunk 5 év múlva!

Kriszti

 

Kedves Attila!

Az hogy a tegnapi nap sikeres volt, nagy részben a TE érdemed. Az az ismeret anyag, ami 5 évente átadásra kerül a HIR ADR Iskolában komoly felkészülést és folyamatos jogszabályfigyelést igényel. A teljes sikerhez hozzájárul a HIR ADR Iskola tanfolyamain családias hangulata is, ahol kijelenthetjük azt is, hogy életre szóló barátságok is köttetnek – ami a tanfolyamon való részvétel nélkül nem jött volna létre. Köszönjük szépen! 5 év múlva remélem ismételten találkozunk.

A további munkádhoz sok sikert kívánunk!

Kloó Tímea és Varga István

 

Szia Attila!

Mint rendesen most is jól felkészítettél minket (nekem a mai a negyedik vizsgám volt). ... A lényeg azonban az, hogy tanfolyam visszazökkentet az alapos ADR-es gondolkozásba. Szerintem ez a kulcsa a sikeres vizsgának.

Köszönök mindent és add át gratulációmat a nejednek finom kiflikhez.

K. László 

 

Kedves Attila!

Köszönöm a lelkiismeretes, alapos felkészítést!

Kiss Balázs 

 

Kedves Attila!

Köszönöm még egyszer a felkészítést, a mostani is egy jó csapat volt, örültem, hogy a része lehettem.

További sok sikert kívánok az oktatói munkádhoz!

M. S. Marianna 

 

Az oktatás magas színvonalú volt, Attila szaktudása csodálatra méltó, de ami nekem nagyon bejött, maga az iskola, szép helyen van, családias környezetben és légkörben lehetett tanulni. Utólag és még egyszer szeretném megköszönni a segítségedet a sikeres vizsgához, és bízom benne, hogy pár év múlva találkozunk a megújító vizsgán. Szép nyarat.

Köszönettel:

Magyar László

 

A feladatlapokon a kérdések ismerősek voltak, ajándék kérdések is kaptunk. Összességében olyan kérdéseket kaptunk, amiket gyakoroltunk, tehát utólag könnyű volt. Jól éreztem magam. Köszönöm a felkészítést!

Puszi!

Pálné Péter Eszter

 

Nagyon szépen köszönöm még egyszer! Ilyen kiváló oktatóm, tanárom sosem volt még! Hálásan köszönöm! 

K. Csabi

 

Kedves Attila!

Először is szeretném megköszönni kitartó, türelmes és segítőkész munkádat. Azt gondolom, jó választás volt a HIR ADR Iskola. Bevallom, sok kétely volt bennem a vizsgával kapcsolatban és néha még hétvégén is kérdezgettem, de mindig megválaszoltál mindent, ami a legfontosabb, hogy következetesen. Talán mondhatom azt, hogy a tudásunk számadását megelőző napon kezdtem úgy vélni, hogy meg kell ennek lennie. Úgy is lett!

Köszönöm szépen és JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁNOK NEKED! 

Üdvözlettel/Best Regards 

Csányi Mihály

 

Szia Attila!

Nagyon szépen köszönöm a sok segítséget és türelmet, amivel a 278. ismétlődő kérdésnél is türelmesen elmondtad 278-szor. Nagyon alaposan felkészítettél minket, szerintem még keményebb tesztlapokat gyakoroltunk mint ami volt a vizsgán. Tetszett a családias légkör, hogy mindenki segítőkész volt és a tapasztaltabbak sem éreztették a tudásukat a kezdőkkel. Nem gondoltam, hogy nekem ez sikerülni fog. Természetesen nem hiszem, hogy ezzel értek hozzá, de belépő ahhoz, hogy elkezdjek foglalkozni vele. 5 év múlva remélem találkozunk.

Sok sikert!

Judit

 

Számomra ez már a felújítós tanfolyam volt és sajnos félbevágta a pandémia. De Attila még ebben a helyzetben is tökéletesen megszervezett mindent. Egyrészt a felkészítés – mint első alkalommal is – teljes körű volt, a vizsgán számos kérdés konkrétan visszaköszönt. Másrészt rendkívül hasznos volt a közös felkészüléssel töltött idő, mert az elmúlt időszakban, a napi munkám során felmerült ADR problémákat kivétel nélkül mind meg tudtuk beszélni.

Egyedi Csaba - Dunaharaszti

 

Szia Attila!

Én úgy gondolom, hogy a nálad megszervezett ADR veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó tanfolyamon kapott tudást az életben is jól tudjuk hasznosítani. A tapasztalatom az, hogy nem lehet olyan kérdést feltenni ezen a tanfolyamon, amire ne kapnánk választ. A tanfolyam jól felépített, érthető formában ismerteti a tudnivalókat. A felkészítés magasfokú, gyakorlatias, ezért is megyek 5 évente hozzád tanulni. A felújítósoknak javaslom, hogy az egész tanfolyamra üljenek be (kimerítő, de megéri).

Üdvözöl:

B. Józsi

 

Kedves Attila!

Az ADR tanácsadói tanfolyamról csak jót tudok mondani. Bevallom, mikor először meghallottam, hogy egy pécsi iskolába szervezték a képzést, nem voltam boldog. 5 héten keresztül heti 2 napot lent tölteni emiatt, a szállás kutatásával és a cirka 3 órás vonatúttal csak macerának tűnt. Most viszont, túl a tanfolyamon, tudatában az oktatási és előadási módszerednek, csak hálás tudok lenni, hogy erre a tanfolyamra küldtek el, és ha tehetném, sem jelentkeznék máshova. Nem hiszem, hogy rajtad kívül sokan vannak még, akik egy ilyen tömör és nehéz anyagot úgy tudnak előadni, hogy a hallgatók figyelme nem terelődik el, mi több, végig érdeklődve figyelnek. A szakértelmed és az, ahogyan tovább adod azt teszi a HIR ADR Iskolát elsőszámúvá számomra. Az esettanulmányok, gyakorlati példák, tesztek és az összeállított előadás szerintem teljesen érthető és jól befogadható, nem tudok rosszat mondani. Köszönöm továbbá a plusz konzultációs lehetőséget, és mindent, amit tanulhattam. Ha tehetem, megújító tanfolyamra is hozzád jelentkezem majd. Köszönöm a segítséged és azt, hogy minden felmerülő kérdésre választ kaptam. 🙂

Üdvözlettel:

Magyari Virág Anna

 

Tisztelt Leendő Hallgató!

Idén "megújítós"voltam, a felkészülés két napos volt Attilával. A vizsga a szokott keretek között zajlott ezúttal is: zárt boríték, vizsgázók egymástól elkülönítve, dokumentumok átnézve, segédeszköz használata kizárva, időkeret másodperc pontossággal betartva, külső segítség kizárva! A vizsgabiztosok kvázi jóindulata kimerült a kifejezetten udvarias hangvételükben. Nos, ezek után megtekintésre ajánlom az alábbi linket (a link tartalma - VIZSGAEREDMÉNYEK - a hallgatói vélemények alatt található) : https://www.hiradriskola.hu/index.php/egyeb/hallgatoink-irtak. Sokat nem kell gondolkodni, hogy milyen lehet a felkészítés színvonala a HIR ADR Iskolában!!!

Edvy Szilárd - Veszprém

 

Szia Attila,

Nagyon köszönöm a szakszerű és részletes felkészítést, őszintén mondom, hogy minden tekintetben az elvárásaimon túlmutató volt a tanfolyam, különösen az ahogyan ezt a száraz adathalmazt képes voltál érdekesen és követhetően beplántálni a fejekbe!

Nagyon valószínűnek tartom, hogy ha másik tanfolyamot választok akkor nem sikerült volna a vizsgám tegnap! Hálás vagyok.

Öt év múlva mindenképpen jelentkezem, ha előbb nem J

Minden jót!

András

 

Szia Attila!

Röviden, nekem tetszett! Szerintem nem kell túl ragoznom, hogy miért a HIR ADR Iskolát választom immár 15 éve, mint ADR/RID biztonsági tanácsadó a felújító vizsgákat megelőző oktatásokra. Az én logikámnak és felfogó képességemnek teljesen megfelel az oktatások felépítése és tartalma, melyhez gyakorlatból hozott példák sora kapcsolódik. Én mindenkinek csak ajánlani tudom a HIR ADR Iskolát.

Halbaksz Ferenc - Bátaszék, ADR/RID biztonsági tanácsadó

 

Szia Attila!

Aki jobban ismer, az tudja, hogy ha valóban érdekli az  igazság, akkor rám lehet számítani. Ha valaki engem kérdez, akkor úgy kérdezzen, ha el bírja viselni az őszinteséget, mert én kimondom. 😀

Persze ebben a szubjektív igazsághalmazban az én véleményem csak egy nézőpont a sok közül, egy meghatározott szemszögből. Azt írtad "néhány" mondatban...a magyar értelmező kéziszótár szerint a "néhány=számszerűleg meg nem határozott..."... ez az én szerencsém,mert hát szűkszavúnak nem vagyok mondható! 😬 Nézzük sorban ... hely, megközelíthetőség, parkolási lehetőség, FŰTÉS ... na jó, csak viccelek ... Ezzel minden rendben volt!

Harmadik tanácsadói tanfolyamom volt nálad (plusz az ADR sofőri). Így több tapasztalat gyűlt össze bennem. Máshol nem voltam tanfolyamon, így ilyen összehasonlítást nem tudok tenni.

Elsősorban rólad: megbízható, precíz, pontos, lelkiismeretes ember ember vagy, ami a legfontosabb! A beszédtempód nem mindennapi, de mivel én is gyors beszédű és gyors gondolkodású vagyok, ezért nekem alapvetően nem volt nehéz követni.

Amit kiemelkedően jónak vélek a tanítási módodban, hogy sokszor hangsúlyozod, ismétled a lényeges, meghatározó adatokat, infókat, így az automatikusan rögzül.

A tanfolyam nagyon intenzív, túl nagy anyagot kell rövid időn belül elsajátítatni, aminek sikere nyilván annak függvénye többek között, hogy ki milyen fiatal, mennyire tanul könnyen, ill. mennyi időt tud rászánni, minden egyéb feladatai, kötelességei mellett.

A magam részéről én úgy gondolom, hogy egy héttel lehetne hosszabb a tanfolyam. Illetve azt is megoldásnak látnám (amit többekkel beszéltünk is), hogy csak egy nappal lenne hosszabb, viszont a 6. nap délelőttjét a legtöbben feleslegesnek éreztük (akik ott voltunk minden nap). Aki tanult,  addigra már az akkor átismételt dolgokat tudta.

Amit szintén többen hiányosságként éltünk meg, azt kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy orvos keni vágja az anatómiát, megtanulta hogyan kell egy műtéti sebet összevarrni, otthon van a gyógyszertanban ... stb., viszont soha nem kísért végig egy pácienst a betegfelvételtől, anamnézisen, terápián (kezelés, műtét..stb.) keresztül, az utókezelésen át a teljes gyógyulásig. Talán ezt a fél napot erre lehetne szánni, ahol így nézhetnénk végig, folyamatában, hogy milyen is egy tanácsadói megbízás a kezdetektől a végig ... kézbe vehetnénk minden ehhez kapcsolódó dokumentumot ... pl. egy-egy tanácsadói megbízási szerződést, éves jelentést ... stb., formanyomtatványokat. Ez az még, aminek igazán nagy hasznát vennénk.

És még egy apróság...a képi anyagnak jól állna egy "facelift"! 😉

Köszönöm, hogy meghallgattál!

Tisztelettel:

Kissné Betty

 

Szia Attila!

Őszinte leszek … J

Hiányoznak az órák. Nem egy könnyed olvasmányos anyag, nem egy szórakoztató valami, amit az ember nekiáll és leköti vele a figyelmét, de Neked teljes mértékben sikerült élvezhetővé tenni az előadásokat. A vizsgára nem azt mondom, hogy úgy érkeztem, hogy nem izgulok, de tudtam, hogy megfelelő módon fel lettem készítve.

A családias légkör és a csoporttársak is csak emelték az egész hangulatát. Csak ajánlani tudom a HIR ADR Iskolát mindazoknak, akik alap vagy felújítós képzésre jelentkeznek. Úgy gondolom, hogy Ők sem fognak - hozzám hasonlóan - csalódni.

Nagy Viktor - Szekszárd

 

Kedves Attila!

Ahhoz, hogy megállapítsam mennyire hasznos a tanfolyam két oldalról kellene néznem. Egyik, amikor nulla ismerettel jön oda az ember, a másik mikor van már egy alap tapasztalata, mint például nekem is volt ... más az ha az ember először veszi kezébe az ADR könyvet, vagy ha heti rendszerességgel forgatja a munkája során. Úgy gondolom, aki kezdő annak elsőre nehezebbnek tűnik. De arról az oldalról nem tudok nyilatkozni.

Saját tapasztalatom, hogy az előadás jól felépített, az előadásmód érthető, a gyakorló tesztek nagymértékben hozzájárulnak a vizsga könnyebb letételéhez. Kellő otthoni gyakorlás és rászánt idő hétről hétre az oktatást teljesen jól kiegészíti, így elegendőnek gondolom a tanfolyam időkeretét. Javaslatként tudom esetleg említeni, hogy hasznosnak bizonyulna szerintem, ha az órán bemutatásra kerülne pl. egy éves jelentés elektronikus vagy papír formában körbe adva, hogy lássanak ilyet is a hallgatók, hogy is kell valójában kinéznie, milyen a tartalma, hogy épül fel stb. Úgy szintén egy baleseti jelentéssel, vagy akár egy oktatási anyaggal, amit nekik kell megtartaniuk az 1.3-as es egyéb képzések során. 

Köszönöm a felkészítést és a segítőkészséget! Minden jót kívánok a következő találkozásig vagy tanfolyamig, felújító vizsgáig.

Üdvözlettel:

Hunyák Ákos

 

Kedves Attila!

Köszönöm a színvonalas felkészítést. Számomra abszolút etalon az, ahogy felépíted az anyagot illetve, ahogy felkészítesz minket. A legnagyobb rohanás közben is felüdülés téged hallgatni.

Eszter

 

Először érkeztem a tanfolyamra, esetemben kevés tapasztalattal és információval rendelkeztem az ADR irányában. A tanfolyam felépítése, logikája és ütemezése megfelelő, az anyagban vannak száraz részek, de köszönhetően a kiváló és tapasztalt oktatónak, akinek az előadásmódjában ezek a részek is élvezhetők és izgalmasak voltak. Folyamatos teszteléseknek hála, az anyag szinte azonnal rögzülni tud a fejekben, emellett az ismétlések száma is megfelelő. Amely a legnagyobb pozitívum volt számomra, az a családias légkör, mondhatni baráti hangulatban teltek az oktatások, ezen kívül a tapasztaltabb kollégák önzetlen segítsége az újak felé. Csak ajánlani tudom a HIR ADR iskolát, és ezúton is köszönöm a lehetőséget, a türelmet és azt a fajta szakmai képzést, amely mindenhol így kellene, hogy menjen.

B. Dávid - Budapest

 

Kedves Attila!

Az általad tartott ADR Biztonsági Tanácsadó képzést melyen részt vettem a közelmúltban kimagaslóan jónak ítéltem meg. Mivel kicsit szakmabeli vagyok, hiszen a Munkáltatómnál jómagam is rengeteg belső szakmai képzést tartok, ezért külön értékelni tudtam azt, ahogy a száraz, helyenként igen nehezen emészthető anyag ellenére végig fenntartottad a hallgatóság figyelmét, segítettél apró sikerélményeket szerezni a tesztekkel, ami hétről-hétre terelt bennünket a megfelelő irányba és finoman ösztönzött arra, hogy otthon is lelkiismeretesen készüljünk, ahhoz hogy sikeresek legyünk a hatósági vizsgán. A komoly teljesítmény mellett kellemes, baráti hangulat is jellemezte a foglalkozást.

Profi oktatót ismertem meg benned és maximálisan átjött az a valós tapasztalat amivel rendelkezel ezen a téren. Köszönöm a lehetőséget, legkésőbb 5 év múlva ismét találkozunk.

A. Sándor - Budapest

 

Kedves Attila!

Köszönöm szépen a sok türelmet és a rengeteg tesztet, jó tanácsot. Örülök, hogy egy kitűnő tanár és egy jó csapat társaságában készülhettem fel. Csak ajánlani tudom mindenkinek! Családias környezet, kitűnő tanár és kitűnő társaság.

J. Zsolt - Mohács

 

Attila, a nem kimondottan könnyű ismereteket a lehető legérthetőbb módon adta át, szinte észrevétlenül de maximális tudatossággal készített fel minket a vizsgára, ilyen rövid idő alatt is. Utólag azt mondhatom, hogy minden szempontból a legjobb döntés volt, hogy az Ő iskoláját választottam a képzés helyének, most sem döntenék másként."

Köszönök még egyszer mindent.

M. Pisti

 

A tanfolyam felépítése jól kigondolt, az előadássorozat végére kerek egésszé formálódik a tudásanyag, így az ADR használatának logikája elsajátításra kerül. Folyamatos visszakérdezések, tesztek segítenek azon "finomságok" rögzülésében, amelyek a napi használat során nem biztos, hogy előkerülnek, de a számonkérés során felmerülhetnek. Mindemellett baráti légkörben, de megfelelő figyelemmel zajlik az oktatás.

G. Gábor - Győr

 

Kedves Attila!

Szeretném még egyszer megköszönni a munkádat! Azt a profizmust, ahogy megtartottad nekünk az oktatásokat! További munkádhoz kívánok sok sikert és jó egészséget! Nélküled ez nekem nem sikerült volna.

K. Ildikó - Budapest

 

Másodszor vagyok itt, most már felújítós Tanácsadóként ültem végig a tanfolyamot, ugyanabban a kedves "családias" légkörben, szép és nyugodt környezetben, ami először is megfogott. Ha lesz lehetőségem rá harmadszorra is idejövök majd. Komoly tudást, szakértelmet kaptam az iskola vezetőjétől és a téma kiváló szakértőjétől, aki sokat segített abban, hogy ezt a nehéz anyagot elsajátíthassam és hogy akadály nélkül túljussak az egyáltalán nem könnyű vizsgákon. Köszönök mindent!

K. Tamás - Székesfehérvár

 

Szia Attila!

Az ADR biztonsági tanácsadó tanfolyamokon a gyakorlatias oktatás, a jól szemléltetett anyag által már a tanfolyamokon való figyelem - amit állandóan fenn tudtál tartani - segített abban, hogy könnyebben elsajátítható legyen a tananyag, illetve bele tudtunk helyezkedni a számunkra még új helyzetekbe. A folyamatos ismétlések és gyakorlások során rögzültek a hallottak és biztos alapokkal tudtunk nekivágni a vizsgának, illetve a tanácsadói munkának. Az oktatásokon mindvégig érezhető volt, hogy szereted a munkád és ez hatott. További sok sikert!

Imre - Szombathely

 

Szia Attila!

Nagyon köszönöm a felkészítést az ismeretfelújító vizsgára! Hiába foglalkozom 13 év óta napi szinten veszélyes hulladékkal és öt éve más területeivel is az ADR-nek, őszintén úgy gondolom, hogy Nélküled és a tanfolyamon elhangzottak nélkül nem sikerült volna az ismeretfelújító. Olyan dolgokra tapintasz rá, illetve olyan tananyag részek is előkerülnek, amiket az ember adott esetben nem használ az ADR-ből és így sajnos ki-kimaradnak, felejtődnek. De minden a helyére kerül, hála a rutinodnak (meg az ADR-be való beleőszüléseteknek, ahogy K. Laci is mondta). Az ismeretanyag hasznos elsajátítása mellett, mint a múltkori tanfolyam alkalmával, most is nagyon jól éreztem magam nálatok az órákon. Örülök, hogy megismerhettelek anno és “hazajárhatunk” hozzád átbeszélni az aktualitásokat. Külön köszönöm az elmúlt évekbeli többszörös telefonos és e-mailes konzultációinkat. Munkádhoz kitartást és év végére pihenést kívánok! Fél év múlva találkozunk a VOTE taggyűlésen. 

A. Roland - Kaposvár

 

Kedves leendő hallgatók!

Ha egy jó hangulatú, családias közegben zajló, magas színvonalú ADR oktatáson szeretnél részt venni, a legjobb helyen jársz! A saját tapasztalataim alapján csak ajánlani tudom!

Dénesné M. Kriszti

 

15 éve végzem a tevékenységemet, végre megértettem az ADR-t.

Köszönettel:

K. Gyula - Veszprém

 

Jó hangulatú oktatás, baráti légkör, és ami a legfontosabb, hosszútávon használható, alkalmazható tudás.

Novák Zoltán - Zalaegerszeg

 

Köszönöm azt a jól összerakott és érthető módon leadott oktatást amit kaptam, mert már részt vettem pár tanfolyamon, de messze ez volt az ami annyira profin fel volt építve, hogy egy kezdő tanácsadó jelölt is aki ADR-t először fog a kezében ilyen rövid idő alatt megértsen.Csak ajánlani tudom mindenkinek a HIR ADR Iskolát.

T. Zsolt - Szekszárd

 

2017 év elején részt vehettem a Baross Gábor Oktatási Központ által szervezett RID tanfolyamon, melyet a HIR ADR Iskola bonyolított le. Mivel jó magam is oktatással foglalkozom, fontos elmondanom, hogy rég vettem részt hasonló színvonalas, tartalmas képzésen. Bár kezdetben nehezemre esett elhinnem, hogy a RID anyagát el fogom tudni sajátítani, de hála az oktatónak és az ő tapasztalatainak, nem csak sikerült elsajátítanom, de még meg is kedveltette velem ezt a különleges szakmát. Javaslom mindenkinek, hogy amennyiben szükségessé válik ADR vagy RID ismereteket szereznie, bátran keresse a HIR ADR Iskolát. Szívből ajánlom mindenkinek.

Sz. Zoltán - Tarcal

 

Immár harmadszor győződhettem meg a tanfolyam kiváló felépítéséről, szervezettségéről és az előadó kifogástalan felkészültségéről! Eddig is, ezután is ezt az iskolát fogom ajánlani mindenkinek, aki az ADR -t szeretné megismerni!

Ági

 

Mindenkinek csak ajánlani tudom a HIR ADR Iskolát, nagyszerű szakmai munka és kiváló környezet, Attila nagyon felkészült és jó oktató, egy két lábon járó "A" és "B" melléklet :).

Kontler Dániel

 

Kedves Attila, Tisztelt Érdeklődők!

Bevallom, a viszonylag kis távolság és a napi munkámba jól illeszthető ütemezés miatt választottam a HIR ADR Iskolát a tanácsadói képesítésem felújításához. Azonban már az első alkalommal feltűnt, hogy ide bizony az ország minden szegletéből érkeznek a leendő kollégák. Ez a csávó biztosan tud valamit... Komolyra fordítva a szót: oktatónk megdöbbentő lexikális tudása, pedagógiai affinitással párosulva, csipetnyi - a téma komolyságát nem befolyásoló - humorral fűszerezve eredményes, ugyanakkor élvezetes felkészülést tett lehetővé. Csak így tovább! 5 év múlva találkozunk! 

KCsT - Kalocsa

 

A 2016 november eleji ADR / RID veszélyes áru biztonsági tanácsadói vizsgára való felkészítésre a HIR ADR Iskolánál jelentkeztem. Az ismeretfelújító tanfolyamot Attila jól beillesztette az alapos képzésbe, az ADR és RID szerkezetének áttekintése a rendszeres ismétlésekkel és a sok gyakorló feladattal meghozta az eredményt. A vizsgán nagyobb rutinnal és bátrabban tudtam kezelni a két kötetet. A cél is az volt, hogy a szükséges ismereteket hol tudja megtalálni a tanácsadó. A korábbi felkészítésekhez képest keményebb munkával, nagyobb ráhangolódással sikerült azt a szintet elérni, ami a vizsgán a sikeres eredményt meghozta. Köszönöm ezt a számára fárasztó munkát, melynek eredményeképpen úgy érzem, lényegesen jobban tudom alkalmazni a mindennapi munkában a tanultakat.

H. István - Győr

 

Szinte teljesen ismeretlen terület volt számomra az ADR, amikor a biztonsági tanácsadó tanfolyamot elkezdtem. Annak ellenére, hogy Attila mindig érthetően magyarázott, a rengeteg új információ és fogalom már az első tanórától kellően tudatosította bennem, hogy igencsak sok tanulásra lesz szükség a vizsga sikeres elvégzéséhez és ahhoz, hogy a későbbiekben felelősségteljesen láthassam el tanácsadói munkám. Öröm volt olyantól tanulni, akinek nemcsak, hogy a kisujjában van az ADR, de érdekesen, lényegre törően és szemléletesen tudta átadni nekünk az ADR rejtelmeit, ezzel is ösztönözve minket a tanulásra és gyakorlásra. Attilát igazolta nagy részben az is, hogy végül mindannyian sikeresen levizsgáztunk a csoportból. Köszönet a felkészítésért!

L. Andrea - Mohács

 

Az oktatás nagyon hangulatos, szinte családias. Attila remekül oktat, türelmes és többször is elmagyaráz egy dolgot. Minden szakmai kérdésre pontosan és szakszerűen válaszol vagy tanácsot ad. A vizsgára tanulni kell, de az oktatáson is sok minden elsajátítható. Köszönöm én is a felkészítést!

V. Reni - Baja

 

Kedves Attila!

Az oktatás nagyon gyakorlatias volt, próbáltad megmutatni azokat a részeket, amelyek a későbbi munkánk alatt a legtöbb nehézséget okozhatják. Az állandó visszakérdezések gyakorlások nagyon megkönnyítették a tanulást. A rengeteg teszt és esettanulmány pedig a sikeres vizsgához volt nagy könnyebbség. Mindenkinek a HIR ADR Iskolát fogom ajánlani.

Üdvözlettel:

Sz. János - Kalocsa

 

Biztonsági Tanácsadó tanfolyam, a heti 2 napos elosztással, számomra nagyon kedvező volt, jól össze lehetett egyeztetni a munkahelyi és a családi feladatokkal, és lehetőségem volt a folyamatos felkészüléshez is.

G. Franciska

 

Szia Attila,

ezúton szeretném megköszönni Neked a tanfolyamon nyújtott hozzáállást, a segítőkészséget, a gyakorlatban felmerülő kérdésekre adott válaszokat, és összességében azt, hogy magát a tanfolyamot ilyen kiváló  légkörben, családias hangulatban, magas színvonalon végezhettük el.

További sok sikert kívánok a munkádhoz!

Tisztelettel és Üdvözlettel / Mit freundlichen Grüssen:

Sz. Ferenc - Zalaegerszeg

 

A tanfolyamban leginkább az tetszett, hogy a képzés gyakorlatias, interaktív, nagy hangsúlyt fektet a feladatmegoldásokra (esettanulmányok).

Kovács Zoltán - Pécs

 

2002 óta foglalkozom az ADR rejtelmeivel. Az első időkben, mint ellenőrző hatóság, mostanában mint szolgáltató. Az öt év mindig hamar eljön, és mint tanácsadónak is fel kell újítani az ismereteimet a sikeres vizsga, és nem utolsó sorban a szolgáltatás színvonala érdekében. Eddig minden alkalommal a HIR ADR Iskolánál készülhettem fel, ahol az oktató(k) magas szakmai tudásról tettek tanúbizonyságot. Néha bevallom, hogy nyűg volt a részemről a felkészülés, de az nagyszerű, hogy a felkészítés során nem hagyják az embert nyűgösködni, és az adott eredményes felkészítés a cél. Ennek legutóbb is meg volt az eredménye, hiszen akiket ott készítettek fel, mindenki sikeres vizsgát tett. Köszönet érte.

Bencze Imre

 

Kedves Attila, ezúton is köszönöm a lehetőséget, hogy nálatok tanulhattam!

Remek választás volt a HIR Kft-hez jelentkezni a biztonsági tanácsadó tanfolyamra. Az előadások, a tesztlapok és az esettanulmányok alaposan és hiánytalanul felkészítettek a vizsgára. Szinte hihetetlen, de már az órákon el letett sajátítani az összes ismeretet. Az otthoni készülés csak a sebesség és a rutin megszerzése érdekében volt hasznos. A kollegiális hangulatú órák messze feledtették a Pécsre utazás szükségességét. Mindenkinek ajánlom a képzést, aki rövid idő alatt, nagy biztonsággal tanácsadó szeretne lenni.

Egyedi Csaba – munka-, tűz-, környezetvédelmi és most már ADR biztonsági tanácsadó – Dunaharaszti 

 

Kedves Attila!

Köszönjük, hogy ilyen színvonalas és gyakorlati példákkal tele tanfolyamon vehettünk rész. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a jókedvű színvonalas tanítást. Külön köszönöm a sok életszerű gyakorlati példákon keresztül szemléltetett oktatást.

B. Andi - Pilis

 

Kedves Attila!

Szeretném, ha kifejezhetném hálámat a HIR ADR Iskola (Attila) vezetése és Családja számára, így tisztelettel kérem, tolmácsold mindenki felé szívélyes jókívánságaimat a jövőre nézve. A mai világban egyáltalán nem természetes, hogy valakinek a sorsát ennyire figyelemmel kísérik, segítik!

Mint dolgozó munkavállalónak, munkaadónak és mint szülőnek  sem mindegy, hogy milyen környezetben tanulunk, fejlődünk. Ahol csak "nyűgnek" tekintenek ránk vagy valóban az igényeknek megfelelő magas minőségi szintű oktatást, magas színvonalú tudással, segítőkészen, gyakorlatorientált képzéssel, naprakészen támogatva állnak mellénk.

A HIR ADR Iskola a szakma legfrissebb eredményeit, változásait felhasználó, színvonalas, korszerű képzést biztosított számomra és bízom abban, hogy az iskola kiérdemli a "minőségértékelési rendszer nagyrabecsülési díját"! A külkereskedelem és gazdasági ismeretek után izgalmassá tetted ezt a szakmát számomra. Hálásan köszönöm!

Szénási Rita - Soltvadkert

 

Az ADR megköveteli, hogy valamennyi biztonsági tanácsadó a terület polihisztora legyen, nem lehet vagy elég a 60%-át használni! A két napos felújító tanfolyamon Attila ismét egy olyan összefoglaló, de ugyanakkor részletekbe menő, naprakész információbázist adott át nekünk, amellyel sikerrel vehettük a számomra mindig komoly kihívást jelentő vizsgát. Ez nem az a szakma ahol a gyakorlati alkalmazás helyettesítheti az időről-időre ismétlődő tanfolyami képzést, ehhez pedig a HIR ADR Iskola a legjobb választás.

O. Géza - Szekszárd

 

A tanácsadós tanfolyamról...

Ismeretfelújítóként a tanfolyam nagyon tettszett, főként, hogy nem csak a könyv használatról szólt, hanem nagyon sok "gyakorlatban használható okos dolog"  is felmerült a tanfolyamon.

Örülök, hogy nem csak a két napra mentem...

H. Viktória - Kecskemét

 

A HIR ADR Iskola biztonsági tanácsadó képzése egy kiválóan felépített tematika alapján, szakmailag és oktatásilag tökéletesen felkészült előadóval, kellemes és barátságos környezetben zajlik. Akinek fontos a megszerezhető tudás értéke, annak csak ajánlani tudom, hogy az iskolát válassza.

Z-D. Márk - Szentes

 

Az ADR gépkocsivezetői vizsgára való felkészüléshez minden segítséget megkaptam. Kellett tanulni, de nem ért meglepetés a vizsgán, elsőre sikerült minden. Azóta is ajánlom mindenkinek a HIR ADR Iskolát.

M. Béla - Szigetvár

 

Kellemes környezet, jó előadók, jó társaság, finom kávé, korrekt ár. Régi motorosként már többször voltam itt mindenféle tanfolyamon, most sem csalódtam a HIR ADR Iskolában (GKI tanfolyam).

Sz. László - Pécs

 

Új álláslehetőség miatt kerestem meg a HIR ADR Iskolát és vettem részt egy GKI tanfolyamon. Mivel eddig tachográf nélküli autóval közlekedtem, különösen hasznosnak ítélem meg a tanfolyam tachográffal kapcsolatos részét, de élmény volt a szimulátoros vezetés is, ahol a sok éves vezetési gyakorlatom ellenére érdekes új dolgokat tudtam meg a "jármű" és jómagam viselkedéséről vészhelyzetekben.

Köszönöm a felkészítést, ajánlani fogom az Iskolát ismerőseimnek.

K. József - Komló

 

2014 szeptemberében, új belépőként végeztem el a biztonsági tanácsadói tanfolyamot, némi ADR ismerettel. A tanfolyam jó hangulatban, családias légkörben és szakmailag tartalmasan telt el. A felkészítés teljes körű és gyakorlatias volt, a vizsgán nem ért bennünket meglepetés. Biztos alapokat kaptunk.

Köszönöm a felkészítést!

S. Zoltán - Győr

 

Tisztelt Leendő Hallgató!

A tanfolyamot magam mögött tudva mondhatom, hogy Attila munkája unikális: 10 nap elég volt neki ahhoz, hogy az ADR szinte befoghatatlan ismeret- / adathalmazát "átrágja" velünk oly módon, hogy a tanfolyam végére bennünk legyen az a fajta jártasság és alázat, ami szükséges és elégséges feltétele az ADR biztonságos alkalmazásának. Aki a munkáját a jogszabályokban foglalt kritériumok alapján látja el és a bőrén érzi azt a kitettséget, amit a hatóságoknak való megfelelés kényszere és a cégek jogkövető működtetése jelent, annak több nem is kell! Nem tudom, más ADR tanfolyamok milyenek, de ezek után mindegy is ...

Edvy Szilárd - Veszprém

 

Kedves Attila!

Nemzetközi viszonylatban is egészen kiváló oktatónak tartalak. A tartányos ismeretekre vonatkozó jegyzet elkészítését továbbra is erősen támogatom.

T. Veronika - Kaposvár

 

Szia!

A tanfolyam szerintem nagyon jól felépített mind tartalmában mind logikájában és nem mellesleg jó hangulatban telt. Örülök, hogy egy ilyen magas színvonalú oktatáson vehettem részt és még utaznom sem kellett. Gyakorlatilag nulla ADR-es ismerettel indultam neki a tanfolyamnak ezért első hallásra kevésnek tűnt a tanfolyam hossza, de hamar kiderült, hogy ebbe nagyon sok ismétlés és gyakorlás is belefér. Célszerű lenne esetleg úgy tervezni a tanfolyamot, hogy a hallgatóknak legyen lehetőségük az órákon is esettanulmányokat önállóan kidolgozni. Ha az időbe belefér akkor legalább egy árufeladásosat és egy ellenőrzőset, így mindenki a saját hibáiból is tudna tanulni. A csoportunk példája azt mutatta, hogy a házi feladat nem jelent kellő motivációs erőt a gyakorlásra. Köszönöm a lehetőséget és a felkészítést!

Üdv.

K. Attila - Pécs

 

Az oktatás színvonalas, gyakorlat orientált volt, ahol egyénenként is lehetett fejlődni, ritka, hogy az emberekkel külön-külön is ilyen jól tudjon foglalkozni az oktató, amely elismerésre méltó. Az iskola rendkívüli tudása mindenképp dicséretet érdemlő, amely megadott minden alapot a sikeres vizsgához és a tudás vizsga utáni hasznosításához.

Gy. Sándor - Győr

 

Kedves Attila!

Az első heti előadások után csüggedten mondtam egy rutinos ADR biztonsági tanácsadónak, - akinek a javaslatára jelentkeztem a képzésre -, hogy kilátástalannak látom az esélyemet arra, hogy sikeres vizsgát fogok tenni. Ő erre azt mondta, hogy "Ne aggódj, az Attila fel fog készíteni a sikeres vizsgára, mert nagyon jó előadó és nagyon jók a tanítási metodikái". Én akkor ebben nem nagyon hittem, de igyekeztem az elhangzott előadás anyagait elsajátítani. Aztán a harmadik heti előadás után "tisztult a kép" és kezdtem bizakodóvá válni, és végül sikeres vizsgát tettem. Köszönet a kitartó munkáért, a színvonalas előadási módszerekért, amelynek eredményeképpen úgy írhatom alá a levelet, mint egy új ADR biztonsági tanácsadó kolléga!

V. János - Győr

 

Szia Attila!

Mindenképp köszönettel tartozom, hiszen egy nagyon jó tanfolyamon vettem részt nálad. Új tanácsadó jelöltként némi nemű ADR felkészültséggel rendelkeztem, de igazán a tanfolyamon döbbentem rá, hogy az ismeretek igen csak felületesek. Ez a tanfolyam végére, köszönhetően neked, megváltozott. Jónak tartom, ahogy felépítésre került a tanfolyam, mind az ADR ismeretének, használatának oktatása vonatkozásában, mind pedig a tanfolyami napok vonatkozásában. Hiszen mindig kaptunk egy kis időt, hogy az általad leadott anyagot feldolgozzuk. Hasznos volt a gyakorló tesztek sokasága, még akkor is, ha néha úgy éreztük, mi lesz majd itt a vizsgán, mivel néha szembesültünk általad összeállított teszt során megoldhatatlan feladatokkal is. De ezek a vizsgán nem köszöntek vissza, viszont ADR ismeret, használat terén több tudást eredményezett. Beszélgetve a tanfolyamon résztvevőkkel, akár újként induló, akár ismétlő vizsgát tevő, hogy bár sem az előírásokban, sem pedig a vizsgán nem jelentkezik olyan mértékben, de mindenképp sokan hasznosnak tartanák (figyelembe véve az egyre több, szigorúbb hatósági ellenőrzéseket), hogy ha szó esne a hatósági ellenőrzéssel kapcsolatos dolgokról (ellenőrzési eljárások/gépjármű vagy telephely/, azok menete, használatos okmányok, szabálytalanságokkal kapcsolatos tudni valók) is.

Üdvözlettel:

K. Attila - Baja

 

Kedves Attila!

Nekem a következőek voltak a benyomásaim - "élményeim"  :

... nem alakult - alakulhatott - ki olyan érzése senkinek sem a hallott tudásanyaggal kapcsolatban hogy, a mondás szerint : "... aki nem érti és nem is csinálta: az TANÍTJA ! Nos, úgy tapasztaltam mindenki minden - az ADR-rel - kapcsolatos kérdésére, felvetésére a gyakorlati életben is helytálló - hasznosítható- válaszokat kapott. Egyszóval az egész tanfolyam úgymond "földközelben" járt. Köszönöm a lehetőséget! ( kezdve a becsület-kasszás szerviz szolgáltatással, helyi infó.-kal stb. ) Mindenkinek ajánlani fogom akit ez a logisztikai ágazat érdekel.

Üdvözlettel:

Sz. Zoltán - Kecskemét

 

Kedves Attila!

Köszönöm, de én köszönöm Neked a felkészítést, és mindent, amit tettél annak érdekében hogy "belemerüljünk", és valamilyen szinten kiismerjük magunkat a különleges előírások, utasítások, űrtartalmak, csomagolóanyagok, palackok  HŰTŐKOCSIK (az meg mi?:) és a kisbetűs, de döntő jelentőséggel bíró rejtek zúgok, olykor - olykor, igencsak kalandos világában. És ahogy írtad, LEGALÁBB NÉGY, de LEGFELJEBB öt év múlva találkozunk. De ez nem jó válasz, ne ezt jelöld be, mert ha hamarabb Debrecenben jársz, szívesen látlak, vagy ha bármiben tudok segíteni készséggel állok rendelkezésedre.

Tisztelettel:

K. Zoltán  - Debrecen

 

Kedves Érdeklődő!

2007-ben szereztem meg a biztonsági tanácsadói bizonyítványom Budapesten. Ebben az évben eljött az ideje annak, hogy ismeretfelújító vizsgát tegyek. Több ismerősömtől is hallottam, hogy az "Attila képzése nagyon jó!", így úgy döntöttem, hogy szemben a nagy távolsággal a HIR ADR Iskolánál fogom az ismeretfelújító képzést elvégezni és a vizsgát letenni. Nagyon jó légkörben, baráti hangulatban, gyakorlatias bemutatókkal zajlottak a felkészítő előadások. Attila a teljességre törekedett, a  vizsgán nem is ért bennünket semmiféle meglepetés. Ha nemcsak arra vagy kíváncsi, hogy a tesztlapon hová kell az X-et tenni, hanem a gyakorlatban is használni akarod az ADR-t, akkor ezt a tanfolyamot végezd el!

Az biztos, hogy én 5 év múlva ide térek vissza…

S. Gergely - Debrecen

 

2012. nyarán döntöttem úgy, hogy egy teljesen új szakmai területen próbálom ki magam. Ekkor jött az ADR biztonsági tanácsadó képzés ötlete. Kis tanakodás után a HIR ADR Iskolát választottam. A döntést megalapozta egy kis „közvélemény-kutatás”. Mindenki megerősített a döntésemben. Akkor nekem még csak halvány elképzeléseim voltak az ADR-ről. Aztán az oktató, Hir Attila segítségével kinyílt a világ és egy teljesen új területet ismerhettem meg. A feszített tempó, a szakmai alaposság és a türelem meghozta a gyümölcsét. A sikeres vizsga után ezekkel a szavakkal engedett bennünket utunkra Attila: „Akkor most már elkezdhettek tanulni”. Igen, Ő letette a biztos alapokat, mi pedig elkezdhetjük felépíteni rá a gyakorlati tapasztalatokat.

Marsi Enikő - Szeged

 

"A tanár híddá feszül s biztatja tanítványait, keljenek át rajta; majd miután megkönnyítette számukra az átjutást, boldogan összeroskad, arra buzdítva őket, hogy maguk építsenek hidakat." (Nikosz Kazantzakisz)

Kedves Attila!

Úgy érzem, hogy a tanfolyam teljes tartalma alatt megingathatatlan hídként biztosítottad az átjutást nekünk, és csak remélni tudom, hogy egyszer én is fel tudom építeni a saját átjárómat. Nagyon nagy köszönettel, és mély tisztelettel. Köszönök szépen mindent.

Halbaksz Lászlóné - Simontornya

 

Én még a szélzetszámos korszakból származom. 1991-től kezdtem ADR-rel, veszélyes hulladék szállítással foglalkozni. Abban az időben „gépkocsivezetői képzésben” vettünk részt. Azért tettem „idéző jelbe” a gépkocsivezetői képzést, mert abban az időben vidéken az ATI szervetett tanfolyamokat, ahol jó történeteket hallottunk, de amikor a vizsgára történő felkészülés során szembesültük a narancssárga könyv „szépségeivel” megrettentünk. A „rettegésnek” akkor lett vége, amikor elkezdtünk kollégáimmal az Attila tanfolyamaira járni és a szakszerű felkészítés után a vizsgák leegyszerűsödtek, rutinná váltak. Majd jött 2002 és egyszer csak biztonsági tanácsadóvá váltam. Azóta, Attila segítségével két sikeres ismeretfelújító vizsgán vagyok túl.

Attila! Nem tudom, emlékszel arra, hogy 1992-óta 20 éve ismerjük egymást és közben szépen megőszültünk. Lehet, hogy az ADR az oka? Ha mások is meg szeretnének őszülni (az ADR-től) és alapos ADR ismereteket akarnak szerezni, válasszák a HIR ADR iskolát. Kösz a felkészítést!

Kővári László - Pécs

 

Szép napot Attila!

Úgy gondolom, az általad felépített tanfolyam: heti 2 nap egymás után - 5 héten át - nagyon jó megoldás, mert ennyi kell éppen, hogy valaki egy kicsit elmélyüljön a témában (a friss anyag hétvégente gyakorolható). Aki az ADR egy szűk részét használja - mint én - annak mindenképpen ajánlott, hogy 5 évente ismétléskor ne csak a 2 kötelező napon vegyen részt, hanem a teljes, vagy "amennyit bír" kurzuson. Nagyon jó a sok tesztkérdéses gyakorlás, és a CD-n lévő gyakorló feladatok is segítettek. Köszönettel:

H. János - Baja

 

Kedves HIR ADR Iskola!

Immáron második alkalommal kerültem kapcsolatba az iskolával, először ADR biztonsági tanácsadó jelöltként, majd a megszerzett bizonyítvány megvédése céljából. Nem mondom, hogy kellemes meglepetés ért már a legelső foglalkozáson, hiszen mindenképpen jóra számítottam, ami papírforma szerint is bejött. Azonban Attilát oktatói oldaláról eddig nem ismertem, de az általam hallott „HIR”-esztelések valósnak bizonyultak. Felkészültségén keresve sem találhattam volna kivetnivalót. Számomra kisé zavaró volt, ha néha hadarva értekezett a témáról, de ha nem értettem-értettük, mindig nyugodtan újra magyarázta a kérdést. Az egyik előttem hozzászóló kollégával egyetértek abban, hogy hűvös időben a tanteremben néhány fokkal magasabb hőmérséklet mindenképpen jó lenne. További sikereket kívánok a munkához!

H. László R. - Szekszárd

 

Kedves Attila!

Szívesen megosztom a gondolataimat a nagyvilággal az alábbiak szerint.

12 éve foglalkozom ADR-rel, 10 éve veszélyes áru biztonsági tanácsadóként is dolgozom. Ez idő alatt számos tanfolyamon vettem részt. Bátran mondhatom, mind közül a HIR ADR Iskola tanfolyama volt a leghatékonyabb. Lényegre törő, szemléletes, gyakorlatias – mindez korrekt árakkal. Az egész tanfolyam alatt azt éreztem, hogy az oktató minden jelenlévőnek meg akarja tanítani a tananyagot, újaknak, akik még sosem hallottak a témáról és a felújítóknak is. Igazán jó és hatékony pedagógiai módszereket alkalmazott a tanfolyamvezető, csak gratulálni tudok hozzá!

Egyetlen dolgot javasolnék: a teremben sokszor hidegebb volt a tanfolyam alatt, mint a komfortérzet, ezért a leendő diákoknak javaslom, hogy ha hűvös kinn az idő, jobban öltözzenek fel bentre is, az Iskola vezetésnek pedig egy kicsivel több fűtést ajánlok.

Egy biztos: a következő tanácsadói felújító tanfolyamra is visszatérek.”

 S. Orsolya - Paks

 

Ez év tavaszán vettem részt másodszor biztonsági tanácsadóknak szervezett ismeretfelújító képzésen.Korábban egy nagyobb képző cégnél kettő és fél nap alatt főképp a várható kérdésekre koncentrálva készültem fel és tettem vizsgát.Közel 10 év távlatából úgy éreztem szükséges az egész ADR-t újból átvennem. Ezért örültem meg azon lehetőségnek, hogy a HIR ADR Iskolánál lehetőség van elfogadható áron, színvonalas és alapos felkészítésen részt venni. Bátran ajánlom mindazoknak akik hasonló helyzetben vannak illetve lesznek hamarosan. Örülök, hogy a képzést követő vizsgám eredményes volt, de annak még jobban hogy megkopott ismereteim is megfrissültek.

J. Ferenc - Nyíregyháza

2009. évben végeztem el a HIR ADR iskolában a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó tanfolyamot. Azóta is melegen ajánlom az ADR iránt bővebb ismeretekre vágyó ismerőseimnek, Hir Attila tanfolyamait. Szinte semmiféle alapismerettel nem rendelkeztem a tanfolyam kezdetén, és az érdekes, színvonalas, lelkiismeretes, gyakorlatias képzés után, biztonsággal el tudtam látni a veszélyes áruszállítási biztonsági tanácsadói feladatkört. Hir Attila teljeskörű segítséget nyújtott a vizsga utáni ügyintézésben, a névjegyzékbe történő felvétel során. A képzés óta a Veszélyes Áru Szállítási Oktatók és Biztonsági Tanácsadók Egyesületének (VOTE) tagja vagyok, melyen keresztül, rendszeres tájékoztatást kapok az ADR-rel kapcsolatos aktuális eseményekről, és információk jutnak el hozzám a várható változásokról. Az évente megrendezendő szakmai konferenciák kedvező alkalmat biztosítanak tapasztalatcserére a területen dolgozó kollégákkal. Minden ADR előírásokkal kapcsolatos tevékenységet folytató vagy tervező kollégának ajánlom a HIR ADR iskola tanfolyamait.

Vörösné Vinczek Julianna - Kiskunhalas

 

Bőséges és alapos ismeretanyagot kaptunk a tanfolyamon, ekkora óraszám mellett ez volt a lehetséges maximum. Itt minden feltétel adott a koncentrált felkészüléshez: jól megközelíthető, nyugodt, hangulatos oktatási helyszín; lényegre törő, jól felépített tanmenet; gyakorlati kérdésekre alapozott előadások. Mindenképpen csak ajánlani tudom bárki számára a pécsi szemináriumot, hiszen megbízható, igényes szakmai munkát csak biztos alapokkal lehet végezni. Ismeretfelújítóként nem volt kérdéses számomra, hogy idejöjjek, és szerintem 5 év múlva sem lesz az …

Á. M. Andrea - Kecskemét

Vizsgaeredmények

 

A szubjektív vélemények mellett néhány objektív adat ...

2014-től 2018 közepéig képzőszervünknél szaktanfolyami vizsgáinkon az alábbi vizsgaeredmények születtek:

 

Vizsga dátuma

Tanfolyam típusa

Összes vizsgaesemény

Sikeres vizsgaesemény

Sikeres vizsgaesemény

2018.06.17. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 23 22 96 %
2018.06.17. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 64 61 95 %
2018.05.30. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 17 17 100 %
2018.05.05. Szakmai irányító (árufuvarozó vállalkozó) tanfolyam 169 169 100 %
2018.05.05. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 151 139 92 %
2018.04.15. Veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó tanfolyam 83 81 98 %
2018.04.15. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 123 118 96 %
2018.04.15. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 26 26 100 %
2018.02.04. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 35 33 94 %
2018.02.04. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 31 31 100 %
2017.11.12. Veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó tanfolyam 94 92 98 %
2017.11.12. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 11 11 100 %
2017.11.12. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 48 48 100 %
2017.10.31. Veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó tanfolyam 72 72 100 %
2017.09.17. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 35 33 94 %
2017.09.17. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 31 31 100 %
2017.07.02. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 24 22 92 %
2017.07.02. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 29 29 100 %
2017.04.27. Mgv. vegyszer tanfolyam 42 42 100 %
2017.04.09. Mgv. vegyszer tanfolyam 9 9 100 %
2017.04.09. Veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó tanfolyam 88 88 100 %
2017.04.09. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 22 22 100 %
2017.04.09. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 17 13 76 %
2017.03.10. Veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó tanfolyam 91 85 93 %
2017.01.29. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 36 35 97 %
2017.01.29. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 136 135 99 %
2016.11.06. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 31 31 100 %
2016.09.18. Mgv. vegyszer tanfolyam 6 6 100 %
2016.09.18. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 22 20 91 %
2016.09.18. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 19 18 95 %
2016.06.12. Mgv. vegyszer tanfolyam 39 39 100 %
2016.06.12. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 13 12 92 %
2016.06.12. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 50 48 96 %
2016.04.24. Mgv. vegyszer tanfolyam 24 24 100 %
2016.04.24. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 29 26 90 %
2016.04.04. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 23 23 100 %
2016.03.13. Mgv. vegyszer tanfolyam 12 12 100 %
2016.03.13. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 42 38 91 %
2016.03.13. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 28 26 93 %
2016.02.05. Mgv. vegyszer tanfolyam 114 114 100 %
2016.01.31. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 48 45 94 %
2016.01.31. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 18 18 100 %
2015.11.15. Veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó tanfolyam 57 54 95 %
2015.11.15. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 7 7 100 %
2015.11.15. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 17 15 88 %
2015.10.04. Veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó tanfolyam 25 22 88 %
2015.10.04. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 42 41 98 %
2015.10.04. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 37 36 97 %
2015.05.10. Mgv. vegyszer tanfolyam 11 11 100 %
2015.05.10. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 29 27 93 %
2015.05.10. Veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó tanfolyam 102 96 94 %
2015.04.04. Undort keltő anyag száll. jogosító tanfolyam 12 12 100 %
2015.04.04. Mgv. vegyszer tanfolyam 6 6 100 %
2015.04.04. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 24 20 83 %
2015.04.04. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 73 57 78 %
2015.03.20. Mgv. vegyszer tanfolyam 93 93 100 %
2015.02.22. Undort keltő anyag száll. jogosító tanfolyam 18 18 100 %
2015.02.22. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 16 16 100 %
2015.02.22. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 65 58 89 %
2014.12.21. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 25 24 96 %
2014.12.21. Mgv. vegyszer tanfolyam 6 6 100 %
2014.12.21. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 38 35 92 %
2014.10.19. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 16 13 81 %
2014.10.19. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 20 19 95 %
2014.10.19. Veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó tanfolyam 55 49 89 %
2014.09.14. Undort keltő anyag száll. jogosító tanfolyam 4 4 100 %
2014.09.14. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 33 33 100 %
2014.09.14. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 44 43 98 %
2014.07.06. Mgv. vegyszer tanfolyam 9 9 100 %
2014.07.06. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 62 60 97 %
2014.07.06. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 36 35 97 %
2014.07.06. Veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó tanfolyam 1 1 100 %
2014.06.11. Mgv. vegyszer tanfolyam 60 60 100 %
2014.05.17. Mgv. vegyszer tanfolyam 3 3 100 %
2014.05.17. Undort keltő anyag száll. jogosító tanfolyam 14 14 100 %
2014.05.17. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 31 30 97 %
2014.05.17. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 20 20 100 %
2014.05.17. Veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó tanfolyam 13 12 92 %
2014.04.05. Mgv. vegyszer tanfolyam 21 21 100 %
2014.04.05. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 43 42 98 %
2014.04.05. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 40 40 100 %
2014.04.05. Veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó tanfolyam 138 133 96 %
2014.02.09. GKI továbbképző tanfolyam (GKI kártya) 39 38 97 %
2014.02.09. ADR gépkocsivezetői tanfolyam 43 40 93 %
2014.02.09. Veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó tanfolyam 35 35  100 %
  Összesen: 3508 3372 96 %